A címben szereplő három igazából négy. Ennyien vagyunk a karámban egy-egy lovas fejlesztés alkalmából.

1.       1..a gyermek

2.      2. a ló

3.      3. a fejlesztő

4.      4. a „lovas ember”

Szerintem az első kettő teljesen egyértelmű, az ő szerepükről most nem is beszélnék. De nézzük meg, hogy mit is csinál a másik két szereplő.

A „lovas ember” :

Nálunk ő az, aki „összerakta” a terápiás lovat. Felnevelte, kiképezte, megtanította, hogy elviseljen hideget-meleget, hangosat-méghangosabbat, labdát, csipeszt, esernyőt, vizet, buborékokat. Azt, hogy mi mindig fejhangon éneklünk, kiabálunk, fütyülünk, mondókázunk. Dobálunk labdát, babzsákot, óriás dobókockát és még sok mindent, ami a kezünk ügyébe akad.(Igen- igen: néha, még gyereket is- bár azt csak módjával :-) ) Akinek egy jelére a ló megáll, elindul, gyorsul, lassul.

Ő az, aki a fejlesztés alatt csak a lóra figyel, és arra, hogy a hátán ülő gyermek a legnagyobb biztonságban legyen. Veszi a fejlesztő instrukcióit, és a lóval megcsináltatja.

Majd ha véget ér a ló számára a „munka” akkor felül rá, kijőve a munkás körkarámból engedi ugrani, öröm-vágtázni, hegyre föl, völgyre le. Mert bizony a lónak is megterhelő körbe-körbe mindenre figyelve, vigyázva dolgozni.

És végül irány a legelő, ahol a csapattal a másnapi munkáig már azt csinálhat, amit csak szeretne.

Mert a boldog ló a jó terápiás ló!